Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
16:00
18:30
Fehérek temploma
Regőczi kápolna

17. zsoltár - I. rész

Szeretlek, Uram, én erősségem, * Uram, erősítőm, menedékem, szabadítóm,
Istenem, segítőm, akiben remélek, * oltalmazóm, hatalmas szabadítóm és pártfogóm.
Segítségül hívlak, áldott Istenem, * s akkor ellenségeimtől megszabadulok.

Rám zúdultak a halál hullámai, * pusztító áradat rettent engem.
Rám tekeredtek az alvilág kötelékei, * hurkot vetett nyakamra a halál.
Nyomorúságomban az Urat szólítottam, * Istenemhez kiáltottam.
Templomában szavamat meghallotta, * s kiáltásom színe elé, füléig hatolt.
Megindult és megrendült a föld, a hegyek alapja rengett, és megingott, * mert Isten haragra gyúlt.
Orrából füst lövellt, szájából emésztő tűz; * perzselő parázs izzott benne.
Lehajlította az eget, és leszállt, * lába sötét felhőre lépett.
Kerubra hágott, úgy röpült, * szelek szárnyán siklott tova.
Homályba burkolózott; mint valami sátor, úgy takarta őt *
sötétlő víz, égi felhő.
Arcának fényétől a felhők szétfutottak, * jégeső zuhogott és tüzes villám.
Mennydörgött az égből az Úr, megzengette hangját a Fölséges, * jégeső zuhogott és tüzes villám.
Nyilait hullatta, és szétszórta őket, * villámait szórta, és rájuk ijesztett.
Előtűntek a vizek medrei, * feltárultak a földkerekség alapjai
az Úr feddő szavától, * tomboló haragja viharától.
Lenyúlt a magasból, s megragadott engem, * az áradó vizekből magához emelt.
Kiragadott szörnyű ellenségeim közül, azok közül, akik gyűlölnek, *
és erősebbek, mint én vagyok.
Sanyarúságom idején rám törtek, * az Úr azonban oltalmamra kelt,
kivezetett biztonságos helyre, * megszabadított, mert kedvét leli bennem.

Elmélkedés (1) - A 17. zsoltárral nehezen barátkoztam meg. Amikor először olvastam (épp 17 éves koromban), semmilyen módon nem tudtam elfogadni, ahogyan Istenről beszél. De ez nem a zsoltár hibája volt, hanem abból fakadt, hogy én akartam megszabni, hogyan illik az Istenről beszélni, és hogyan nem; én akartam eldönteni, hogy tetszik-e a Szentírás, vagy nem. Évekkel később az Úr megadta, hogy a saját értetlenségemet legyőzzem, és fölfedezzem, mekkora erő van ebben a szövegben. Ez a zsoltár egy szokatlan képekben beszélő, drámaian gyönyörű imádság. Türelmes, alázatos olvasásra van szükség, hogy szépségét felfedezzük. Kilencszeres hitvallással indul: Szeretlek, Uram (1), erősségem (2), erősítőm (3), menedékem (4), szabadítóm (5), Istenem, segítőm, akiben remélek (6), oltalmazóm (7), hatalmas szabadítóm (8), párfogóm (9). Ezt a sort mindnyájan folytathatjuk; hiszen a személyes ima nem kérések sorolásából áll (az is hozzátartozik), hanem arról is gondolkodnom kell Isten jelenlétében, hogy ő hogyan cselekszik az életemben; máskülönben elfelejtem, hogy Isten tettei között fontos helyet kap az, amit az én életemben tesz. Ez a kilencszeres hitvallás minden kijelentésében az imádkozóra vonatkozik. Nincs ebben semmi önzés: épp az a szép a hitben, hogy a világot teremtő Isten nem "csak" a világmindenség Ura, hanem az "én" Istenem is, aki engem véd meg, mint egy erőd; aki engem erősít meg; aki az én menedékem, hogy vigasztalást találjak nála; pártfogóm, hogy ellenségeim és vádlóim ellen harcoljon (hogy ezek miféle ellenségek, meglátjuk); segítőm, akiben remélek, mert tudom, hogy van rá hatalma, hogy segítsen; hatalmas szabadítóm, mert ő, miközben a világ és az emberiség megmentésén munkálkodik, az én életemet akarja magához emelni. Ezért hívom őt segítségül. (Folytatjuk).