Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
16:00
18:30
Fehérek temploma
Regőczi kápolna

3) Felfedezni Jézust a testvérben, a szegényekben


       Egyházunk sok megújulására az adott indítást, hogy egy-egy szent, majd követői újra felfedezték: az embertársban Jézusnak szolgálhatnak. Minden keresztény ismeri az igét: „amit egynek tettetek, nekem tettétek.” Mégis olyan ige ez, amely mindig újra feledésbe merül.

       Korunk nagyjai ismételten megfogalmazták: „A mai egyház vagy misztikus lesz (a legbensőségesebb személyes, folyamatos kapcsolatba kerül Jézussal), vagy nem lesz!” És míg az előző korok az életszentséget, s még inkább a misztikát a szentek, elvonult szerzetesek útjának vélték, amelyből a világiak ki vannak zárva, már a II. Vatikáni Zsinat megfogalmazta, a világban élő keresztények is meg vannak híva az életszentségre. De számukra a szentség (és a misztika) útja nem a világból való kivonulás, hanem az, hogy mindennapi életük során lássák meg és szolgálják Jézust embertársaikban (azaz éljék meg a jézusi meghívást: „nekem tettétek”)!

       Ferenc pápa rámutat, hogy ugyanaz a szeretet, amely a missziónak leghatékonyabb, eszköze, egyúttal „eszköze és elsődleges útja a keresztény életszentségnek is”. (Erről csodálatosan írtak az előző pápák is. A következő sorokban Ferenc pápa Benedek pápát idézi: vö. DCE 16-20.)

       „Amikor átéljük annak misztikáját, hogy a másik javát keresve közeledünk hozzá, megnyitjuk saját bensőnket is, hogy megkaphassuk az Úr legszebb ajándékait. Valahányszor szeretetben találkozunk egy emberrel, olyan állapotba kerülünk, hogy felfedezünk valami újat Istennel kapcsolatban is. Valahányszor felnyitjuk a szemünket, hogy megismerjük a másikat, hitünk is nagyobb világosságot kap arra, hogy Istent megismerjük. Ennek következtében, ha növekedni akarunk a lelki életben, nem mondhatunk le arról, hogy misszionáriusok legyünk.”(272)

       a. Felfedezni Jézust az embertársban

       Az új evangelizáció útja a felebarát: „a másokkal való találkozás elsajátítására (pedig) az egyetlen út, ha megbecsüljük és útitársként fogadjuk el őket, ha megtanuljuk felfedezni Jézust mások arcán, hangjában, igényeiben.” (91)

       „Jézus megmosta tanítványai lábát. Azt mondta a tanítványoknak: „Ha tetteitekben ehhez igazodtok, boldogok lesztek” (Jn 13,17). Az evangelizáló közösség a tettek és gesztusok által belehelyezkedik a többi ember életébe, lerövidíti a távolságokat, s ha szükséges, megalázza magát és felvállalja az emberi életet, Krisztus szenvedő testét érintve meg a népben.” (24)

       b. Ez a világban élő keresztények misztikájának útja

       „Ebben rejlik az igazi gyógyulás, lévén hogy a másokkal való kapcsolatba lépésünk módja valóban gyógyít. Ez egy misztikus, szemlélődő testvériség, mely képes felnézni a felebarát szent nagyságára, képes minden emberi lényben felfedezni Istent, akinek szeretetéhez kapcsolódva el képes elviselni az együttélés terheit, képes kitárni a szívét Isten szeretete előtt.” (92) „Meg kell tanulnunk ’levetni sarunkat’ a másik szent földje előtt (vö. Kiv 3,5).” (169)

       - Felfedezni Jézust nemcsak a személyes kapcsolatokban, hanem a közösségi találkozásokban, illetve a közösségi megnyilvánulásokban is: Így valósul meg „az együttélés misztikája: az elvegyülés, a találkozás, az ölelés, az egymásra támaszkodás, a részesedés ’misztikája’” (87).

       - Persze e misztikához az is hozzátartozik, hogy én tudatosan együtt éljek a bennem és velem élő Jézussal. „Az igazi misszionárius tudja, hogy Jézus vele együtt jár, vele beszél, vele lélegzik, vele dolgozik. Ha valaki nem fedezi fel, hogy Jézus jelen van a missziós vállalkozás szívében, hamarosan elveszíti a lelkesedését, és nem tud meggyőzni senkit.” (266)

       c. Az egyház elsődleges küldetése - a szegényekhez

       Vajon, mint lelkipásztorok és munkatársak, mint plébániai- vagy más közösségek, avagy mint hívő keresztények megéljük-e a Ferenc pápa által is (és az egyház által régóta) megfogalmazott tételt: elsősége van-e életünkben a szegényeknek?

       „Isten szívében kiváltságos helye van a szegényeknek, olyannyira, hogy ő maga „szegénnyé lett” (2Kor 8,9). Megváltásunk egész útját a szegények szegélyezik.” (197)

        „Az Egyház számára a szegényekkel való törődés elsődlegesen teológiai kategória, megelőzve minden kulturális, szociológiai, politikai vagy filozófiai kategóriát. .. Ezért vágyom egy szegényeket szolgáló, szegény Egyházra.” (198)

       „A szegények leginkább a hátrányos megkülönböztetés- a lelki odafigyelés hiánya miatt szenvednek... Nem mulaszthatjuk el, hogy felkínáljuk nekik Isten barátságát, áldását, szavát
- Senki sem mondhatja, hogy távol tartja magát a szegényektől, mivel hivatása több figyelmet követel egyéb teendőkre. …Senki sem érezheti úgy, hogy mentesülhet a szegényekkel és a társadalmi igazságossággal való törődés feladata alól.” (201)

       d. Felfedezni Jézust a mai emberiség kaotikusnak tartott zónáiban

       Ferenc pápának a mai világban élő, „új evangelizációs” szemléletet ad át. Ennek megfelelően hív, hogy korunk legmodernebb áramlataiban is fedezzük fel, hogy oda is vihetjük a jézusi szeretetet. Egy példa erre:

       „Napjainkban az emberi kommunikáció hálózata és annak eszközei elképzelhetetlen fejlődést értek el. Érezzük át annak kihívását, hogy ebben is felfedezhetjük az együttélés „misztikáját”, és közvetíthetjük azt mások felé is. - Ily módon részévé válunk ennek a kissé kaotikus tengerárnak, amely ezáltal a testvériség igazi tapasztalatává válhat, a szolidaritás karavánjává, szent zarándoklattá. Ily módon a kommunikáció nagyobb lehetőségei a találkozás és a szolidaritás nagyobb lehetőségeivé válnak. Ha követni tudnánk ezt az utat, az nagyon jó, gyógyító, felszabadító, felettébb reményt keltő volna! Jót tesz, ha kilépünk ki magunkból, hogy egyesülhessünk másokkal.” (87)

       e. Misszió és szemlélődés a mindennapokban

       Sokak kérdése, hogy hol, mikor és hogyan lehet evangelizálni. Miközben a pápa nagyon konkrétan válaszol e kérdésre, egyúttal a világban-lét mindennapi misztikáját is bemutatja.

       „Napjainkban, amikor az Egyház mély missziós megújulást akar átélni, van az igehirdetésnek egy olyan formája, mely mindegyikünknek mindennapos lehetősége és feladata. Nevezetesen, hogy az evangéliumot vigyük el azoknak, akikkel épp dolgunk van: akár közel állnak hozzánk, akár ismeretlenek. Ez egyfajta nem-szokásos igehirdetés, amely megvalósítható egy beszélgetés során, és akkor is, amikor egy misszionárius meglátogat egy családi otthont. Tanítványnak lenni állandó készséget jelent arra, hogy elvigyük másokhoz Jézus szeretetét. És ez spontán módon bárhol megtörténhet, utcákon, tereken, munka közben, egy autóúton.” (127)

       A pápa az EG elejétől kezdve arról a „folyamatosságról” beszél, amelyről a szentírás is („akár esztek, akár isztok, tegyetek mindent Isten dicsőségére” 1Kor 10,31): a folyamatos Jézus-keresésről, s folyamatos örömről, a folyamatos missziós készségről. Ez meghívás egy mély, radikális, szemlélődő keresztény életre: „Meghívok minden keresztényt, hogy újítsa meg személyes találkozását Jézussal, vagy legalábbis döntsön úgy, hogy mindennap szünet nélkül keresi őt.” (3) Később: E levél témái „felvázolnak egy meghatározott evangelizációs stílust, amelynek elsajátítására hívok az Egyház minden tevékenységében. Ily módon mindennapi munkánk közben meghallhatjuk Isten szavának buzdítását: ’Örüljetek az Úrban szüntelenül. Újra csak azt mondom, örüljetek!’ (Fil 4,4).”(18) Jézus öröme így „a mindennapi élet apróságai között él,” (4) s ebből fakadóan a mindennapi élet apróságai között fakad fel a tűz és vágy, hogy továbbadjuk Jézus örömét - melyet folyamatosan tapasztalunk.