Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
16:00
18:30
Fehérek temploma
Regőczi kápolna

5) A szenvedés és a kereszt helye az új evangelizációban

       Ha az új evangelizáció folytonos örömre hív, hol van a helye a szenvedésnek és Krisztus keresztjének? A szenvedésekben hogy lehet tanúságot tenni az örömről?
       A hagyományos individuális lelkiség beszél a személyes szenvedések értékéről, mint amelyek a lelki megtisztulásnak és a kegyelem közvetítésének forrásai. Korunk lelkisége közösségi. Ezért rámutat, hogy a jézusi úton és az evangelizáció termékenységének érdekében elsősorban azokat a szenvedéseket kell örömmel vállalnunk, melyekkel a felebarátokkal való kapcsolat-, és a közösségi élet során találkozunk. Elsődleges küldetésünk, hogy ezekben ismerjük fel és öleljük át a megfeszített és feltámadott Krisztust!
       „Az evangelizáció zarándokútján nem maradnak el a szárazság, az elrejtőzés és a kifáradás bizonyos fázisai. Ez »a hit éjszakájához« kapcsolódik... Ilyen módon élt Mária is szoros kapcsolatban Fia misztériumával; és haladt előre hitének zarándokútján.” (287)
        „Az evangelizáló közösség is… ismeri a hosszú várakozást és tűrést. Az evangelizáció sok-sok türelmet kíván.” (24) De az evangelizációnak „egyetlen útja a másokkal való találkozás elsajátítása… Még inkább arról van szó, hogy tanuljuk meg felfedezni Jézust mások arcán, hangjában, igényeiben. És meg kell tanulnunk, úgy szenvedni, hogy amikor igazságtalan támadás vagy hálátlanság ér, megöleljük a megfeszített Krisztust, anélkül hogy belefáradnánk a testvériség melletti döntésbe.” (91)

       „ Amikor a magvető látja, hogy a konkoly hajt ki a búza között, nem siránkozik, nem is esik pánikba. Megtalálja a módját, hogy a szó egy új konkrét helyzetben testesüljön meg, és az új élet gyümölcsét teremje. A tanítvány a Jézus Krisztus melletti tanúságtételben képes felajánlani és kockára tenni életét, egészen a vértanúságig, azonban nem arról álmodik, hogy megszabadul ellenségeitől, hanem inkább arról, hogy ők is meghallják az igét, és az ige mutassa meg nekik is szabadító és megújító erejét.” (24)
       „Nem azonos módon éljük meg az örömöt az élet minden szakaszában, az olykor felettébb kemény viszonyok között. Az öröm változik, de kicsiny világítóablakként mindig megmarad. Mert abból a személyes bizonyosságból születik, hogy végtelenül, mindent meghaladó módon szeretve vagyunk. Lépésről-lépésre lehetővé kell tennünk, hogy a hit öröme még a legrosszabb körülmények között is feléledjen bennük. Ezeket fontolgassam a szívemben, hogy feléledjen bennem a remény: ’Minden reggel újjáéled az ő hűsége… Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít’ (Siral 3,17.21-23.26). ” (6)


       A pápa a közösségben való evangelizáció misztikájának kulcsát jelöli meg e szavakkal: „Megölelni a szenvedő Krisztust.” Ezáltal kifejezi azt is, hogy a szenvedő Jézussal egyesülve jutunk el a feltámadásra:

       „Meg kell tanulnunk, úgy szenvedni, hogy a szenvedésben (felfedezzük és) megöleljük a megfeszített Krisztust.” (91)

       Aki jól evangelizál, az „megérinti Krisztus szenvedő testét a népben. Az evangéliumot hirdetőknek így lesz ’bárányszaguk’, és a bárányok hallgatnak hangjukra.” (24)

       „A hiteles lelkivezető (is) mindig arra hívja a vezetett személyt, hogy akarjon meggyógyulni, ... ölelje át a keresztet, … és újra meg újra keljen útra az evangélium hirdetésére.” (172)