Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
17:00
18:30
Fehérek temploma
Fehérek temploma: 05.01-09.30 között
Kisváci kápolna

5. hét ÉLJÜK AZ ÉLETET

A keresztény arra hivatott, hogy élje az életet, úszkáljon a fényben, elmerüljön
a keresztek feneketlen mélységében - de semmiképpen sem arra, hogy tespedjen.

A mi életünk viszont néha fénytelen, értelmünk elhomályosult, akaratunk ingatag. Mert ebben a világban nevelkedtünk, és hozzászoktunk, hogy individualista életet éljünk, ellentétben a keresztény élettel. Krisztus: szeretet. A keresztény sem lehet más. A szeretet pedig közösséget szül: ez a keresztény élet alapja és csúcsa. Ebben a közösségben az ember immár nem egyedül tart Isten felé, hanem társaságban. Hasonlíthatatlanul szép ez. Lelkünkben a zsoltár verse merül fel: "Íme, mily jó és gyönyörűséges, ha együtt laknak a testvérek!" (Zsolt 132,1).

De a testvéri közösség nem boldogító állapot, hanem örökös hódító hadjárat. Állandó eredménye nemcsak a közösség fenntartása, hanem elterjedése sokak között, mert a szóban forgó közösség szeretet, a szeretet pedig természeténél fogva kiárad. Hányszor megesik, hogy testvérek elhatározzák: együtt mennek Isten felé, de egységük erejét veszti, por száll lélek és lélek közé, és szétfoszlik a varázs, mert lassan kialszik a mindannyiuk előtt fellobbant fény! Mi ez a por? Egy gondolat, a szív hozzátapadása saját magukhoz vagy másokhoz: önmagukért szeretik magukat és nem Istenért, vagy önmagáért a testvért, a testvéreket, nem pedig Istenért.

Máskor a lélek, amely elszánta magát mások szolgálatára, mégis visszavonul: saját énjére, saját akaratára összpontosít, nem pedig Istenre, a test- vérre Istenért, Isten akaratára. Gyakran pedig nem megfelelő ítéletet alkotunk arról, aki velünk él.
Azt mondtuk: csakis Jézust akarjuk látni a testvérben, Jézussal akarunk beszélgetni a testvérben, Jézust akarjuk szeretni a testvérben. De hirtelen fölmerül bennünk annak emléke, hogy ennek a testvérnek ilyen meg olyan hibája van, ezt vagy azt a tökéletlenséget követte el. Látásunk bonyolulttá válik, lényünk nem megvilágosodott többé. Következésképpen megbomlik az egység a mi tévedésünk folytán.

Talán az a testvér, mint mindannyian, csakugyan hibákat követett el, de hogyan látja őt Isten? Mi igazából a helyzete, a valóságos állapota? Ha Isten előtt rendben van; Isten nem emlékszik többé semmire, eltörölt mindent vérével. Hát mi miért emlékezzünk rá? Ki téved ebben a pillanatban? Én, aki ítélkezem, vagy a testvér? Én. Akkor hát meg kell próbálnom Isten szemével látni a dolgokat, a maguk igazságában, és így kell bánnom a testvérrel. Mert ha szerencsétlen módon még nem jött volna rendbe az Úrral, szeretetem melege, vagyis a bennem élő Krisztus
eljuttatná a bűnbánathoz, mint ahogy a napfény megszárítja, behegeszti a sebeket.
A szeretet fenntartója az igazság, az igazság pedig csupa irgalom. Ebbe kell öltöznünk tetőtől talpig, hogy kereszténynek mondhassuk magunkat.

És ha testvérem visszatér? Új szemmel kell látnom, mintha mi sem történt volna, és újra kell kezdenünk az életet együtt, Krisztus egységében, mint azelőtt, hisz nem történt semmi. Ez a bizalom fogja megmenteni őt további bukásoktól.
És ha ilyen mértékkel mértem neki, remélhetem, hogy Isten egy napon így fog megítélni engem is.