6. hét Megtaláltalak

Megtaláltalak Téged sok helyen, Uram!
Ereztem szíved lüktetését
a kis hegyi kápolna mély csendjében,
a tabernákulum félhomályában
egy üres székesegyház közepén,
a tömeg közös lélegzetvételében,
mikor Téged szerető emberek
betöltik templomod árkádjait
énekkel és szeretettel.

Megtaláltalak az örömben.
Beszéltem hozzád a csillagos égen túlra,
mialatt az esti csendben
hazafelé tartottam a munkából.
Kereslek, és gyakran megtalállak.
De ahol mindig megtalállak:
az a fájdalom.
A fájdalom,
bármilyen fájdalom,
olyan, mint a harang zengő szava,
amely imára hívja Isten jegyesét.

Mikor a kereszt árnyéka megjelenik,
a lélek magába száll,
visszavonul belső szentélyébe,
s elfelejtve a harang csengését,
Téged "lát", Teveled beszél.

Te jössz hozzám látogatóba.
És én válaszolok Neked:
"Itt vagyok, Uram! Téged akarlak,
Téged akartalak."

Ebben a találkozásban
lelkem már nem érzi a fájdalmat,
hanem szinte megittasodott szeretetedtől:
elmerül Benned, átitatódik Veled,
én Tebenned, Te énbennem,
hogy teljesen egy legyünk.

S akkor újra kinyitom szemem az élet felé,
az élet felé, amely még nem az igazi.
Isteni erő szállt belém,
hogy folytassam a Te harcodat.