Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
17:00
18:30
Fehérek temploma
Fehérek temploma: 05.01-09.30 között
Kisváci kápolna

Az idő teljességében

 „Amikor eljött az idő teljessége, Isten elküldte Fiát” (Gal 4,4). Az Atya által küldött Fiú az efratai Betlehemben, a Júda falvai között olyan kicsiny faluban (vö. Mik 5,1) állította fel sátorát; Názáretben élt, egy olyan kisvárosban, amelyet az Írások sosem említenek, talán csak a „Jöhet-e valami jó Názáretből?” kérdésben szerepel (Jn 1,46); és a nagyváros, Jeruzsálem által kidobva halt meg, keresztre feszítve a városfalakon kívül. Isten döntése egyértelmű: szeretetének kinyilvánítása érdekében a kicsiny falut és a megvetett kisvárost választja, és amikor Jeruzsálembe érkezik, a bűnösök és a kidobott emberek köréhez csatlakozik. A város egyik lakosában sem tudatosul, hogy Isten emberré lett Fia járja a város utcáit, valószínűleg tanítványaiban sem, akik csak a feltámadással fogják teljesen megérteni a Jézusban rejlő titkot. Az üdvösség szavai és jelei, melyeket a városban végbevisz, csodálkozást és pillanatnyi lelkesedést keltenek, de teljes jelentésükben az emberek nem értik meg azokat: nem sokkal később már nem is emlékeznek rájuk, amikor a római kormányzó megkérdezi: „Mit akartok? Jézust vagy Barabást engedjem szabadon?” A városon kívül Jézust keresztre feszítik, magasan a Golgotán, hogy minden lakos lássa és elítélje, gúnyolódjon rajta és kinevesse. De onnan, a keresztről, az új életfáról Isten hatalma mindenkit magához fog vonzani. Isten anyja pedig, a kereszt alatt álló fájdalmas anya, minden emberre kiterjeszti anyaságát. Isten anyja az Egyház anyja, és anyai gyengédsége minden embert elér. Az Isten felállította sátrát közöttünk, Jelenlétét „nem mesterségesen kell előállítani, hanem fel kell fedezni és fel kell tárni” . Mi vagyunk azok, akiknek Istentől az új szem kegyelmét kérnünk kell, olyan szem kegyelmét, amely képes „a szemlélődő nézésre, vagyis a hívő tekintetre, mely felfedezi Istent, aki ott lakozik a házakban, az utcákon, a tereken”. Ő népe körében lakozik, együtt jár vele, és vele együtt éli életét. Hűsége konkrét, közelség gyermekei mindennapi létéhez. Sőt, amikor Isten mindent meg akar újítani Fián keresztül, nem a templomból kezdi, hanem a népéhez tartozó egyik kicsiny és szegény nőnek a méhéből. Istennek ez a választása rendkívüli! Nem a világi és vallási intézmények hatalommal rendelkező emberein keresztül változtatja meg a történelmet, hanem a birodalom perifériáján élő nőktől kezdve, mint amilyen Mária, és meddő anyaméhüktől kezdve, mint amilyen Erzsébeté. A 147. zsoltárban arra biztatja Jeruzsálemet, hogy dicsőítse Istent, mert „elküldi szavát a földre, és gyorsan fut az ő üzenete” (Zsolt 147,4). Lelke által, aki minden emberi szívben kimondja az ő szavát, Isten megáldja gyermekeit, és arra ösztönzi őket, hogy a város békéjéért dolgozzanak. Azt szeretném, ha Isten szemszögéből ragadná meg a dolgokat. Az Úr örül, amikor látja, milyen sok jót tesznek az emberek mindennap, mennyire törekszenek és micsoda odaadással, hogy előmozdítsák a testvériséget és a szolidaritást. A város, ahová Isten elküldi az ő szavát, mely a Lélek segítségével beköltözik lakosainak szívébe, és arra készteti őket, hogy higgyenek, mindenek ellenére reméljenek, szeressenek, és mindenki javáért harcoljanak. Arra a sok bátor, hívő és nem hívő emberre gondolok, akik a város „dobogó szívét” jelentik. Isten voltaképpen soha nem hagyott fel azzal, hogy városunk történelmét és arcát a benne élő kicsiny és szegény embereken keresztül változtassa meg: őket választja ki, inspirálja őket, cselekvésre ösztönzi őket, szolidárissá teszi őket, arra készteti őket, hogy hálózatot építsenek, erényes kapcsolatokat szőjenek, hidakat és ne falakat építsenek. Isten szava pontosan a Lélek élő vizének eme ezernyi patakján keresztül termékenyíti meg a várost, és meddőből „gyermekek örvendező anyjává” teszi (Zsolt 113,9). És mit kér az Úr az Egyháztól? Ránk bízza az ő szavát, és arra indít, hogy vegyüljünk el az emberek között, találkozzunk és maradjunk kapcsolatban a város lakóival, hogy „gyorsan fusson az ő üzenete”. Találkoznunk kell másokkal, hallgatnunk kell az ő létezésüket, meg kell hallanunk segélykiáltásukat. A meghallgatás már a szeretet kifejezése! Ha időt szánunk másokra, ha elbeszélgetünk velük, ha szemlélődő tekintettel felismerjük Isten jelenlétét és cselekvését életükben, ha inkább tettekkel, mint szavakkal tanúságot teszünk az evangélium táplálta új életről, az valóban szeretetből fakadó szolgálat, mely megváltoztatja a valóságot     -Ferenc pápa-