érintés

Jézus bepiszkolta a kezét, amikor megérintette és meggyógyította a betegeket. Ezáltal megtanította az egyháznak, hogy közelség nélkül nincs közösség. Jézus kinyújtotta kezét a betegek felé, és gesztusával rámutatott a „közelség” alapvető értékére. Nem jöhet létre közösség közelség nélkül. Nincs béke közelség nélkül. Nem lehet jót tenni anélkül, hogy odalépnénk az emberek mellé. Jézusnak elég lett volna, ha csak így szól a beteghez: „Gyógyulj meg!” Azonban Jézus közel ment hozzá, és megérintette. Sőt, abban a pillanatban, amikor Jézus megérintette a tisztátalant, ő maga is tisztátalanná vált. Ez Jézus misztériuma: magára veszi szennyünket, tisztátalan dolgainkat. Pál jól mondja: mivel Jézus egyenlő Istennel, nem tartotta istenségét olyan jónak, amiről ne mondhatna le: megsemmisítette, kiüresítette önmagát. Pál tovább megy: Jézus bűnné lett. Kizárta magát, magára vette tisztátalanságainkat, hogy közeledjen hozzánk. Sokszor azt gondolom, hogy ha nem is lehetetlen, de nagyon nehéz jót tenni anélkül, hogy bepiszkolnánk a kezünket. És Jézus bepiszkolta magát.

Jézus számára a közelségen túl alapvetően fontos a befogadás is. Jézus nem rekeszt ki senkit, soha. Önmagát rekeszti ki, hogy befogadja a kitaszítottakat, hogy befogadjon minket, bűnösöket, kirekesztetteket, az életével. Jézus kinyújtotta kezét mindenki felé, eggyé vált velünk, olyanná lett, mint mi: bűnössé, mint mi, de bűn nélkül, a mi bűneinktől szennyezve. És ez a keresztény közelség, mely lelkiismeret-vizsgálatra szólít minket: Én tudok-e közeledni? Van-e lelkem, erőm, bátorságom megérinteni a kitaszítottakat? Olyan kérdés ez, amely érinti az egyházat, a plébániákat, a közösségeket, a szerzeteseket, a püspököket, a papokat, mindenkit egyaránt.
(Ferenc pápa homiliája 2015.06.26-án reggel)