Felszín vagy mélység

"Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsõségére cselekedjetek" (1Kor 10,31).

Ne engedd meg magadnak a gondolatot, hogy az élet felszínén levõ dolgokat nem Isten rendelte el. Azok ugyanúgy Istentõl valók, mint a mély dolgok. Nem az Istennek átadott szíved veti meg azt, hogy természetesen élj, hanem az a vágyad, hogy másokban ezt a benyomást keltsd: te nem vagy felszínes. Ez biztos jele szellemi önhittségednek. Vigyázz, nehogy megvetés támadjon benned - mindig errõl az oldalról jön -, és élõ szemrehányásként járj a többiek közt, mert õk természetesebbek mint te. Õrizkedj attól, hogy mély embernek tüntesd fel magad. Isten gyermekként öltött testet.

A könnyedség még nem gonoszság és nem azt bizonyítja, hogy nincs alatta mélység: az óceánnak is van partja. Az élet felszínén lévõ dolgokat is Isten irányítja, az evést, ivást, sétát és beszélgetéseket. Urunk is benne élt mindebben - de úgy élt bennük, mint Isten Fia, és azt mondta: "Nem feljebbvaló a tanítvány az õ mesterénél" (Lk 6, 40).

A szükséges külsõ dolgok védelmül szolgálnak nekünk. A hétköznapi élet természetes, megszokott útjain kell értelmes módon járnunk. Amikor jönnek a mélyebb tapasztalatok, azokat Isten a felszínesektõl külön adja. Ne mutasd meg a mélységeket másnak, egyedül Istennek. Olyan nagyon komolyak vagyunk, oly kétségbeejtõen érdekel a saját jellemünk, hogy nem akarunk az élet mindennapi foglalatosságaiban keresztyénként járni.

Határozd el, hogy senkit nem veszel komolyan, egyedül Istent. A legelsõ, akit nem kellene komolyan venned, mert a legnagyobb csaló, akit valaha is ismertél - saját magad vagy.