“Még egy fogyatkozás van benned; add el mindenedet, amid van… és jöjj, kövess engem” (Lk 18,22).

“Az pedig ezeket hallván…” Hallottál-e már valaha kemény szót a Mestertől? Ha nem, kérdés, hogy hallottad-e Őt valaha is. Jézus Krisztus sok mindent mond, amit végighallgatunk, de mégsem halljuk meg; ha meghallanánk, szava megdöbbentően kemény lenne.
Úgy látszik, Jézust nem nyugtalanította, hogy ez az ember megteszi-e majd, amit mondott neki, meg sem próbálta maga mellett tartani. Egyszerűen ezt mondta neki: “Add el mindenedet és jer, kövess engem!” Urunk nem sorolt fel bizonyítékokat, nem beszélte rá az embereket semmire, nem akarta “megfogni” őket: egyszerűen kimondta a legkönyörtelenebb szavakat, amiket emberi fül valaha is hallott, és annyiban hagyta.

Hallottam-e valaha kemény szót Jézus szájából? Mondott-e már valamit személy szerint nekem, amire elgondolkozva odafigyeltem? Nem olyasmi t, amit fejtegethetek és amiről beszélni tudok, hanem amit személyesen nekem mondott. Ez az ember megértette, amit Jézus mondott; meghallotta és megértette, mire gondol – és ez összetörte a szívét. Nem dacosan ment el; elment szomorúan, egészen elkedvetlenedve. Jézus nem ment utána, hagyta elmenni. A komoly vágyakozás tüzével jött Jézushoz, de Jézus szava megfagyasztotta. Urunk pontosan tudta, hogyha egyszer meghalljuk a szavát, az előbb-utóbb gyümölcsöt terem. Rettenetes, hogy némelyikünk akadályozza a gyümölcstermést a gyakorlati életben. Szeretném tudni, mit mondanánk, ha megkérdezne, vajon ezen a bizonyos ponton alárendelnénk-e magunkat neki? Egy biztos: Ő soha nem fog a szemünkre vetni semmit.