Nagyböjt 28.

Krisztusom, te szegény koldusként rejtőzöl minden ember arca mögött. Kétségeink ellenére jelen vagy itt. Amíg Isten hallgat és az emberek elhagynak, engedd, hogy veled együtt imádkozzunk: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”
Ha eláraszt bennünket a megnemértés, engedd Istenünk, hogy átéljük a megbocsátást – a szeretetnek e legfőbb megmutatkozását: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják mit cselekszenek!” Nekem is bocsáss meg, mert sokszor én sem tudom mit teszek. Ha szüntelenül megbocsátunk, megengeded, hogy megszabaduljunk a lelkiismeret-furdalástól. Biztosabb ez a biztosnál: ahol a megbocsátás, ott az Isten.
Istenünk, nyisd meg ajkunkat, hogy Krisztussal együtt mondjuk: „Atyám, kezedbe helyezem lelkemet”. Te tudod milyen gyengék és sebezhetőek vagyunk. Köszönöm ezt az emberi törékenységet is. Ennek tudata arra kényszerít hogy te légy egyetlen reménységünk, s arról győz meg, hogy egyetlen dolog lényeges: a te bennünk rejlő életed. Ámen.