Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
16:00
18:30
Fehérek temploma
Regőczi kápolna

Visszatérni a jelenbe

 Kis Szent Teréz Énekem a mai naphoz című verse elgondolkodtat bennünket. Első sorai így hangzanak: „Az életem csak egy pillanat, egy múló óra csupán. / Az életem egyetlen nap, mely elillan, elszáll. / Ó, Istenem, te tudod: ahhoz, hogy szerethesselek téged, / nincs másom, csak ez a mai nap. // Szeretlek téged, Jézus, utánad vágyakozik lelkem; /csak egyetlen napra még maradj támaszom!” Azt kéri Jézustól, hogy ma tudjon hűséges lenni hozzá. Ez reális, megvalósítható. Amikor azt mondjuk Istennek: „örökké szeretni foglak, soha többé nem követek el bűnt”, irreális elvárásokat fogalmazunk meg magunkkal szemben, és az elménk ettől „kiakad”. Sokkal inkább megélhető, és kevésbé félelmetes, ha azt mondjuk neki: „csak a mai napon hadd szeresselek téged”. Talán éppen ez a szentek erejének titkos erőforrása: hogy sikerült egyre jobban a mostban élniük, és nem rágódni a múlton vagy aggódni a jövő miatt. Felébredés a mostra, visszatérés a jelen pillanatba: Isten jelenlétének megtapasztalásához mintha nem kéne sok, csak annyi, hogy ez megtörténjen. És ezt bárhol, bármikor meg tudjuk tenni. Isten jelenléte „itt és most van”, ezért csak az szükséges a megtapasztalásához, hogy egyre többször ráébredjek a mostra, éber legyek a jelenben. Ez azonban nem a természetes állapotunk. Legtöbbször nem itt vagyunk, és nem most. A természetes hajlamunk az, hogy ne legyünk jelen, hogy „alvajáró életet” éljünk. Ez bűnbeesettségünk, törékenységünk legnagyobb jele és rengeteg bűnünk gyökere. A szeretet forrása bennünk van, nem a másik emberben. Vágyhatom a másik emberre, de ne keressem benne azt, amit magamban kell megtalálnom. Két olyan embernek, akik nem egymásban keresik a legmélyebb alapszükségletük beteljesedését, és úgy kötnek házasságot vagy barátságot, minden arannyá válik a kezében, amihez hozzáérnek. Amikor nem vagyunk jelen a mostban, és a szeretetforrásunkat máshol és másban keressük, akkor és ott kezdődik minden, ami a bűneinkkel, a függőségeinkkel és a kompenzációinkkal kapcsolatos. Csalódásaink alapja az, hogy nem tudunk jelen lenni a forrásunknál. Minden megvan belül, magunkban, csak nem találjuk. Ez nem ezoterikus ízű, hanem a legmélyebben evangéliumi állítás, mert Jézus mondja azt nekünk, hogy „Virrasszatok!”. Mit tesz, aki virraszt? Éppen elaludna, de ellentart ennek, és ébren marad. Az egyik idősík, amelyben leginkább lenni szoktunk, a múlt – ami már nincs, mégis benne ragadhatunk. Létezik a múlthoz való viszonynak egészségtelen és egészséges változata. Rágódhatom, tépelődhetem a múlton, leragadhatok egy bizonyos pontjánál, és visszavágyhatom oda, idealizálhatom: ez gátja a jelen boldogságomnak. Nem kell azonban a múltat elfelejteni, hanem az a jó, ha tanulni akarok belőle, fel akarom dolgozni, békét akarok kötni vele. A jövőtől való félelem is gondot jelenthet. Isten a jelenben adja a kegyelmét, előre nem. Az, hogy számolunk a jövővel, természetes, de csak a jelenben tudunk rá felkészülni. Az sem jó, ha a jövőbe helyezzük vagy bizonyos jövőbeli feltételekhez kötjük a boldogságunkat. Most kell döntenem mellette. Az alternatív, fantáziánk által teremtett jelenből is vissza kell térnünk a szürke, kihívásokkal teli valóságba. Gondold át, hogy a jelen helyett hol tartózkodsz most. Gyere vissza, ébredj fel, tölts egyre több időt az itt és mostban. Avilai Szent Teréz negyvenévesen, húsz év szerzetesség után „ébredt fel”. Addig nem volt jelen Isten jelenlétében. Soha nem késő felébredni, Teréz mégis élete végéig siratta, hogy korábban annyit „kódorgott”. Lisieux-i Szent Teréz viszont „korai ébredő” volt. Példája arra tanít, hogy keressük a most örömét és hatalmát, és ne múlt és jövő hullámzásában sodródjunk. Kezdjünk el élni. Ez nem fogja azt jelenteni, hogy egyszerre minden gondunk megoldódik, de a körülményeinktől függetlenül megtehetjük, hogy a jelen pillanat öröme és békéje mellett döntünk. –Béri Renátó karmelita-

Visszatérni a jelenbe