4. hét

„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)

Ez fájdalmainak csúcsa, Ez a lelki szenvedés. Az abszurditás, hogy maga Isten kiáltja:”Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engem?”Végtelen nagy titok, mélységes fájdalom, amelyet Jézus emberként élt át. Szeretetének mértékét mutatta meg az embereknek. Magára akarta venni a megosztottságot mely távol tartotta őket az Atyától és egymástól, és egyesítette őket. Az ember minden fájdalma benne sűrűsödik Jézus e különleges fájdalmában. Vajon nem Hozzá hasonlít az elkeseredett, az egyedülálló, a kiábrándult, a vesztes, a gyönge?Vajon nem az Ő arca minden család, amelynek tagjai között fájdalmas megosztottság van?A keresztény, ha szereti Őt, megtalálja az indokot és az erőt ahhoz, hogy ne szökjön meg a fájdalom, a rossz, a megosztottság elől, hanem fogadja el azokat, és saját maga, személyesen gyógyítsa be. Az elhagyott Jézus az egység kulcsa.

Életünk nagy titka a fájdalom. Szeretnénk elkerülni, de előbb vagy utóbb ránk talál. A hétköznapi tevékenységünket megmérgező egyszerű fejfájásban, a rossz útra tért gyermekünk miatti fájdalomban, a munkahelyi kudarcban, a barátunkat vagy családtagunkat ért autóbalesetben, a sikertelen vizsga megaláztatásában, a háborúktól, a terrorizmustól vagy a környezeti katasztrófáktól való félelemben…Tehetetlenek vagyunk a fájdalommal szemben. Még az is, aki mellettünk van és szeret minket, sokszor képtelen segíteni nekünk, úrrá lenni szenvedésünkön, pedig néha elég, ha valaki – még ha csendben is – osztozik velünk benne. Jézus is ezt tette: olyan közel jött minden emberhez, hogy mindenben osztozott velünk. Sőt, magára vette valamennyi fájdalmunkat, és fájdalommá lett olyan mértékben, hogy így kiáltott: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?”Jézus délután háromkor kiáltott így az ég felé, miután már három hosszú órája függött a kereszten, átszögezett kezekkel és lábakkal. Rövid életét a mindenki iránti folytonos ajándékozásban élte meg: meggyógyította a betegeket, feltámasztotta a halottakat, megszaporította a kenyeret, megbocsátott a bűnösöknek, a bölcsesség és az élet igéit hirdette. Még a kereszten is megbocsátott hóhérainak, megnyitotta a mennyországot a jobb latornak, majd – miután odaajándékozta nekünk önmagát az eukarisztiában – testét és vérét adta értünk. Végül pedig így kiáltott:„Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? ”

De Jézus nem hagyta, hogy legyőzze Őt a fájdalom: egyfajta isteni alkímia révén szeretetté, életté változtatta át. Ugyanis éppen miközben tapasztalni vélte az Atyától való végtelen távolságot, óriási és elképzelhetetlen erőfeszítéssel, az Atya szeretetébe vetett hittel újra ráhagyatkozott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.” Helyreállította az egységet az Ég és a föld között, megnyitotta nekünk a mennyek országának kapuját, Isten fiaivá és egymás testvéreivé tett minket.

A halál és az élet misztériumát ünnepeljük ebben az időben, a húsvét, a feltámadás napjaiban. Ez az a titok, amelyet Jézus első tanítványa, Mária is teljesen átélt. A kereszt lábánál arra kapott meghívást, hogy „elveszítse” azt, ami számára a legértékesebb volt: isteni gyermekét. Abban a pillanatban viszont, pontosan azért, mert elfogadta Isten tervét, számtalan gyermek édesanyja, a mi édesanyánk is lett. Végtelen szenvedése által – ez a mi megváltásunk ára – Jézus mindenben közösséget vállalt velünk. Magára vette fáradtságunkat, hiú ábrándjainkat, tanácstalanságunkat, bukásainkat; és megtanított minket élni.

Mivel magára vette az emberiség minden fájdalmát, megosztottságát és sebét, joggal gondolhatjuk, hogy ahol szenvedést látunk – akár a sajátunkat, akár testvéreinkét –, Őt látjuk. Minden fizikai, erkölcsi vagy lelki fájdalom az Ő jelenléte, az Ő arca, Őt juttatja eszünkbe. Ezt mondhatjuk ilyenkor: „Téged szeretlek ebben a fájdalomban, elhagyott Jézus. Te vagy az, aki magadévá téve fájdalmamat, látogatóba jössz hozzám. És én téged akarlak, átölellek téged!”
Ha aztán figyelünk arra, hogy szeressünk, hogy válaszoljunk a kegyelmére, és azt akarjuk, amit Isten akar tőlünk a következő pillanatban, ha figyelünk arra, hogy életünket Érte éljük, akkor megtapasztaljuk, hogy a fájdalom legtöbbször eltűnik. Ez pedig azért van így, mert a szeretet magával vonzza a Szentlélek ajándékait: az örömöt, a fényt, a békét, és ott ragyog bennünk a Feltámadott.

Már évek óta elfogadtad értelmeddel azt a hitigazságot, hogy Jézus az Isten Fia, aki meghalt Érted a kereszten. Tudod, hogy amíg a földön élt, sok beteget meggyógyított. Ezen a héten az imában megtapasztalhatod, hogy az Úr Jézus itt és most hogyan gyógyít és hogyan vált meg Téged. A vérfolyásos asszonyhoz hasonlóan Te is megérintheted Jézust (vö. Mk 5,25-34), mert Ő ma is él, jelen van, és az az erő, amely akkor kiáradt belőle, ma is sugárzik és mindenkit elérhet, aki feléje nyújtja törékenységét. Próbáld meg Jézus Lelke által beleképzelni magad minden szentírási eseménybe, és gondolatban válj vérfolyásos asszonnyá, bénává, Zakeussá, stb.

Elmélkedések és Szentírási szövegek a napi imádsághoz, a negyedik hét mindhét napjára, az adott menüpont alatt találhatók.