Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
17:00
18:30
Fehérek temploma
Fehérek temploma: 05.01-09.30 között
Kisváci kápolna

Bemutatkozás

Római katolikus közösség vagyunk. Életünket szeretnénk az Evangélium szellemében alakítani. Szívesen megosztjuk másokkal mindazt az örömet, fényt és reményt, amit hitünkből kaptunk és nap mint nap kapunk. Szeretnénk befogadó közösség lenni, mely minden kereső ember előtt nyitva áll.
Örülünk annak, hogy plébániai közösségünkben minden korosztály megtalálható és otthon érzi magát, a kisgyermekektől a gimnazistákon keresztül a felnőttekig. Szeretnénk a különböző korosztályok számára közösségeket létrehozni. Fontosnak tartjuk a karitászt, a szeretetszolgálatot, ami hitünk lényegéből fakad. Ahogy a főparancs mondja: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!

 

A Vác Felsővárosi plébánián szolgálatot teljesítők:


Dr. Csáki Tibor plébános. 1956-ban született Kiskunfélegyházán. 1986-ban szentelték pappá. Papi jelmondata:

“Ti keressétek elsősorban Isten országát és annak igazságát, a többit mind megkapjátok.” (Mt 6,33)


A plébániai munkája mellett egyházmegyei megbízása: pasztorális munkacsoport tagja, valamint a Sapientia Hittudományi Főiskolán lelkipásztori teológiát tanít. Az Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatósága főigazgatója. 1996-2001 plébános Verőcén, 2001-2014 plébános Monoron, 2014 április 1-től plébános Vác Felsővárosban.




Földvári István állandó diakónus. 1965-ben született Budapesten. Tanári végzettsége van. A piarista gimnáziumban tanít. 2012-ben szentelték diakónussá.

Földvári Istvánné. Hitoktató (Árpád iskola)
Huszár Andrea hitoktató (Zichy u. Speciális iskola)
Horváth Antal hitoktató (Kereskedelmi Szakközépiskola)

 


 Az Egyház nem egy épület, hanem egy “élő kövekből” épült Lelki templom, közösség. Mindannyian részesei lehetünk, hogy szebb legyen. Rajtunk múlik, milyen lesz a 3. évezred egyháza.
Kérjük, kapcsolódjon be programjainkba!