Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
16:30
18:00
Fehérek temploma
Regőczi kápolna

8. hét / 2. nap

A keresztény élet sok kicsi, látszólag jelentéktelen dologból áll. Mégis itt mutatkozik meg, hogy valaki a világosságban vagy a sötétségben jár-e, hogy régi vagy új életet él-e. Hagyd, hogy a Szentlélek a sok figyelmeztetése közül – melyet Szent Pál sorol fel – megmutassa azokat, amelyek Neked személyesen fontosak.

Ef 4,17-5,20: „Azt mondom tehát, és kérve-kérlek titeket az Úrban: ne éljetek már úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon jártatják az eszüket. Sötétség borult az elméjükre és elidegenedtek az istenes élettől. Tudatlanság tartja őket fogva és szívük megátalkodott. Reményüket vesztve fajtalanságra adták magukat, s nyereségvágyból mindenféle ocsmányságot űznek. Ti azonban nem ezt tanultátok Krisztustól. Hiszen hallottátok, és megtanultátok, hogy Jézusban van az igazság. Korábbi életetekkel ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt. Újuljatok meg gondolkodástok szellemében s öltsétek magatokra az új embert, aki Isten hasonlóságára tiszta igazságban és szentségben alkotott teremtmény. Szakítsatok ezért a hazudozással, s beszéljen mindenki őszintén felebarátjával, hiszen egymásnak tagjai vagyunk. Ha haragusztok is, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött…” (Olvasd tovább az 5. fejezet 20. verséig.)