Győzelemről nevezett Szűz Mária plébániatemplom

Miserend

H K Sze Cs P Szo V
6:45
7:00
8:30
11:00
16:00
18:30
Fehérek temploma
Regőczi kápolna

Szent Domonkos +1221






























A kasztíliai Caleruegában született, nemesi családban 1170 körül. Nevét anyja kedvelt zarándokhelyének, Santo Domingo de Silos bencés monostorának védőszentjéről kapta. Gyerekkorától papi pályára szánták két fivérével együtt, s ennek megfelelően taníttatták. Kezdetben Palenciában, anyai nagybátyjánál tanult. Tehetséges diák volt, és emberszeretete is korán megmutatkozott. Egy éhínség alkalmával eladta a tanuláshoz elengedhetetlen drága könyveit, hogy a nélkülözőkön segítsen. „Nem akarok halott bőrök fölé hajolva tanulni, amíg emberek éhen halnak” – mondta. Ez az egyszerű, radikális nagylelkűség tanárait és diáktársait is megdöbbentette. Többen követték a példáját.

A közeli Osma püspökének a figyelmét is felkeltette, aki meghívta, hogy az osmai papi káptalan tagja legyen, és részt vegyen a káptalan megreformálásában. Mintegy 8-10 éven keresztül élte ennek a közösségnek szemlélődő-szolgáló életét, s nem gondolt arra, hogy hamarosan egy új szerzetesrend alapítója lesz.
Éjjelente imádságban virrasztott, a bűnösök megtéréséért könyörgött Istenhez. Hamarosan a káptalan alpriorjává választották, jóbarátja, a közösség priorja, Diego d’Azevedo pedig Osma püspöke lett.

Életének fordulópontja 1203-ban érkezett el – ekkor mintegy 30 éves lehetett –, amikor egy királyi diplomáciai küldöttség tagjaként elkísérte püspökét Skandináviába. Útjuk keresztülvitt Dél-Franciaországon, ahol közvetlen közelről szembesültek az albigens eretnekséggel, s azzal, hogy mennyire tehetetlen a tévtanok terjedésével szemben a gyakran korrupt és felkészületlen klérus, s milyen nagy szükség lenne az apostolok életformáját hitelesen élő, katolikus hithirdetőkre.

Egy szálláshelyen az albigens fogadóssal keveredett beszélgetésbe, az éjszakába nyúló vitában Domonkos meggyőzően, égő buzgalommal érvelt, míg végül az nem tudott ellenállni a bölcsességnek és a Léleknek, mely általa szólt. „Így azt az embert Isten Lelkének segítségével visszavezette a hitre.”  Ez volt első hithirdető sikere, amely hamarosan tovább vitte egy új hivatás felé.

Az egyház szükséghelyzetére akart választ adni, amikor – egy újabb skandináviai és egy római út után – Diegóval együtt prédikálni kezdett Dél-Franciaországban úgy, ahogyan azt Jézus tanácsolta apostolainak (Mt 10, 5-15): szegényen, pénz nélkül, az Evangéliumot hirdetve, a katolikus hitigazságokat kifejtve-védve. Mindketten egy ciszterci szerzetesekből álló pápai küldöttséghez csatlakoztak, akik Provence vidékén próbálkoztak az eretnekek megtérítésével, kevés sikerrel. Az albigensek által is gyakorolt evangéliumi szegénység vállalása Diego ötlete volt. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy egyedül ez hitelesítheti a hithirdetést. Bár eleinte ez a kisebb csapat együtt prédikált, 1207-től Domonkos teljesen egyedül maradt. A ciszterciek hazatértek monostorukba, Diegónak pedig vissza kellett térnie egyházmegyéjébe, ahol rövidesen meghalt.

Domonkos azonban ebben a helyzetben sem csüggedt el, és nem tántorodott el hivatásának és küldetésének céljától: folytatta a prédikálást, a történelem egyik legborzalmasabb vallásháborúja idején, amely a pápai követ meggyilkolásával indult 1208-ban és hét évig tartott.
Domonkos az együttérzés és a kimondott szó kegyelmét kapta, amely gyengédséggel, szívós kitartással, rendkívüli lényeglátással és bölcsességgel párosult. Az albigensekkel folytatott hitvitái – a korban népszerű nyilvános disputák – ugyan nem hoztak látványos, tömeges megtéréseket, mégis volt ennek az időszaknak egy rendkívül jelentős hozadéka: a hűséges küzdelemben megélt magányos évek megérlelték benne a Prédikátorok Rendjének gondolatát.
Az új Rendet végül III. Honoriusz pápa erősítette meg és hagyta jóvá 1216. december 22-én.

Domonkost életének hátralévő 5 évében a Rend megszervezése kötötte le. Testvéreit Európa egyetemi városaiba küldte (Párizs, Bologna), hogy prédikátori hivatásukhoz előbb alapos teológiai képzést kapjanak. Kezdettől fogva mindenütt nagyszámú hivatást vonzottak, tanárok és diákok egyaránt csatlakoztak hozzájuk. Emellett Domonkos személyesen több női közösséget is alapított – Prouille, Madrid, Róma, Bologna –, és lelki-anyagi jólétüket mindvégig a szívén viselte. Nem feledkezett el hithirdetői hivatásáról sem: Róma környékén és Lombardiában is prédikált; emellett mindig szeretett volna eljutni a kunok közé téríteni, ez a vágya azonban korai halála miatt sosem teljesült. Az 1221-es nagykáptalant követő évtizedben azonban a testvérek Európa minden táján meghonosították a Rendet, és valóra váltották alapítójuk missziós terveit.

1221. augusztus 6-án halt meg, testvéreitől körülvéve. Rendje ekkor 5 éve létezett, ő maga pedig még nem volt ötven éves. 13 évvel halála után avatták szentté.


Szent Domonkos ábrázolása: a domonkosok fekete-fehér ruhájában, könyvvel (evangélium vagy a domonkosok regulája), liliommal; kutyával, fáklyával a szájában; csillaggal a homlokán vagy a mellén (keresztelésekor mintha a homlokán lévő csillag beragyogta volna a földet); rózsafüzérrel (Mária ajándékozott neki egy rózsafüzért és felfedte előtte annak jelentőségét).
Szent Domonkos szobra a főoltár része. A templom főoltárát 1713-ben szentelték fel.


Istenünk, ki Egyházadat arra méltattad, hogy Szent Domonkos életével és tanításával megvilágosítottad, kérünk engedd az ő közbenjárására, hogy földi dolgainkban oltalmat találjunk nálad, lélekben pedig egyre gyarapodjunk Benned!