Ferreri Szent Vince +1419

A nagy nyugati egyházszakadás idején volt keményszavú bűnbánathirdető prédikátora fél Európának.

Nemesi családból származott. 1357-ben született a spanyolországi Valenciában. Kora ifjúságától kezdve szívesen tanult. 17 éves korában Szent Domonkos rendjébe lépett, hogy itt az igaz hit harcosa legyen. Leridában és Barcelonában folytatta tanulmányait, aztán Valenciában tanított. Itt kezdte meg szónoki működését is, eredményesen. Megtérítette a város zsidóit. Egyházi méltóságok is felfigyelnek az egyszerű szerzetesre. Luna Péter bíboros, pápai követ, magával vitte Franciaországba. Ez az időszak számára inkább a lelki érlelődés ideje volt. Belső elkedvetlenedések és kísértések, külső megpróbáltatások és rágalmak nem törik meg erejét. Szigorú önmegtagadása és állhatatossága, alázatossága és megbocsátó nagylelkűsége átsegítik a nehézségeken. Így jutott el igazi hivatásához.

Nem sokkal Szent Domonkos rendjébe történt belépése után kezdődött a nyugati egyházszakadás (1378-1417), amikor a törvényes pápával szemben ellenpápát állítottak az elégedetlenkedő francia bíborosok. A keresztény világ kettészakadt. Franciaország, Spanyolország és Skócia az avignoni ellenpápa mellé állt. A megoszlással járó viszályok nyomán mindenütt erkölcsi romlás pusztított. Szent Vincét mélyen megrendítette az egyre hatalmasabbá váló nyomorúság. Beteggé lett. A súlyos betegségéből csodálatosan gyógyult föl. Annak jelét látta ebben, hogy ezután kizárólag az igehirdetésnek kell élnie. Mikor nagy pártfogóját Luna Pétert állították az elégedetlenkedők XIII. Benedek néven a meghalt VII. Kelemen ellenpápa helyébe, nem fogadta el tőle a felkínált bíbort. Az apostoli hithirdető megbízást azonban vállalta. S mintegy húszévi missziós tevékenysége alatt bejárta hazáján kívül Franciaországot, a Rajna mellékét, Itáliát, Svájcot, Angliát, Skóciát és Írországot. Az ő működésének is nagy része volt abban, hogy Franciaország, Skócia és néhány spanyol tartomány visszatért a törvényes pápa hűségére. Tízezerszámra térítette meg az eretnekeket, zsidókat, mohamedánokat, az elvadult, hitük szerint nem élő keresztényeket. Sikerei azonban nem tévesztették meg. Világosan látja, hogy megszámlálhatatlan azok száma, akik még a halál árnyékában vannak. Miután aggódik, értük könyörög az Úrhoz. Rendfőnökének írja: „Legtöbbjük tudatlanságból hibázik. S nincs tanítójuk. Megrettenve gondolok a szörnyű ítéletre, amely a nép lelkivezetőire vár. Kényelmesen laknak palotáikban, míg az Úr Jézus vérén megváltott lelkek seregestül mennek tönkre, mert nincs segítőjük. Csak küldene az aratás Ura jó munkásokat! Ezért a kegyelemért imádkozom szüntelen!”
Úgy beszél, mint akinek hatalma van. Megismétlődik vele az első pünkösd csodája: sokszor a messzi országokból való különböző nyelvű ember mind megértette, pedig csak spanyol anyanyelvén beszélt; németek, franciák, spanyolok hallják, hogy saját nyelvükön hirdeti az Isten nagy dolgait.
Huszonegy évig tartott ez a hihetetlenül őrlő apostoli munka. Hosszú évek után kifáradva az apostolkodás munkájában, hazájába szeretett volna visszatérni. De ezt már nem érte meg. 1419. április 5-én magához szólította az Úr.