Szent Márk evangélista +100 körül

Amikor az Úr Jézust tanítványai is elhagyták, s a zsidók a Getszemáni kertből Jeruzsálem utcáin át a főpapokhoz hurcolták, egy ifjú követte őt. Mindössze egy lepedőszerű alsóruha volt rajta, s a poroszlók el akarták fogni. Ingénél fogva meg is ragadták, de ő otthagyta ingét s elfutott (Mk 14,51-52). Ez az ifjú valószínűleg maga Márk volt. De ha nem is róla esne itt szó, vagy ha nem is igazolható, hogy az utolsó vacsora Márkék házában ment végbe, akkor is, mint jeruzsálemi ifjú, részesült abban a nagy kegyelemben, hogy szemmel láthatta és füllel hallhatta az Urat. Emellett volt része más kitüntetésben is. Szent Péter megválasztotta titkárának, Szent Pálnak munkatársa volt, s a Szentlélek Úristen, a Szentírás főszerzője méltónak találta, hogy megírja az Isten fiának életrajzát.

Jobb módú jeruzsálemi zsidó családból származott. Mint kortársainak általában neki is kettős neve volt: János Márk. Az első héber, a másik latin. A 3. századbeli római hagyomány úgy tudja, hogy az ószövetségi papságot szolgáló Lévi törzséhez tartozott, s hogy keresztsége előtt maga is betöltötte a levita tisztet. A keresztséget valószínű maga Péter szolgáltatta ki neki mindjárt a Szentlélek eljövetele után.
Házuk egyike volt azoknak, amelyekben a jeruzsálemi keresztények az első pünkösd után összejöveteleiket és imádságaikat tartották.

Márk korán kezdte az apostoli munkát. Péter nemsokára azután, hogy kiszabadult a börtönből, elhagyta hazáját s elment a birodalom fővárosába, Rómába, ahol megalapította a püspökséget. Vele mehetett a fiatal Mák is. Bizonyos, hogy Rómában titkára és tolmácsa volt. A tolmácsi munkakör valószínűleg abba is állott, hogy görögül tolmácsolta Péter beszédeit és tanítását, de legfőképpen abban, hogy azokat leírta. Minden valószínűség szerint az evangélium leírására 44 körül került sor. Péter hallgatói ugyanis annyira becsülték és áhították az apostolfejedelem evangéliumhirdetését, hogy kérték Márkot, Péter állandó kísérőjét, írná le nekik ezeket a tanításokat. „Márk, aki Péternek lett tolmácsa, följegyezte Jézus Krisztus szavait és tetteit, amennyiben emlékezetben tartotta, nem sorrendben ugyan, de híven”. Márk ebben a rövid és velős evangéliumban mesterének szándéka szerint a pogány keresztények előtt azt akarta igazolni, amivel kezdte írásait: „Jézus Krisztus az Isten Fia”. Utólag Péter is jóváhagyta ezt az evangéliumot, s ez lett a római egyháznak, mindannyiunk édesanyjának első újszövetségi szentkönyve.

Márk vértanúságot szenvedett. Alexandriában szentmiséje alkalmával a pogányok elfogták, kötelet vetettek nyakába s addig hurcolták az utcán, amíg csak el nem szállott lelke az Úrhoz, akit ifjúkorában látott s akiért egész életén át dogozott.

Földi maradványait Alexandriában igen nagy tiszteletben részesítették s 310 körül már templom emelkedett fölöttük. Ereklyéit 820 körül velencei kereskedők a lagúnák városába vitték, s Velence 976-1071 években hatalmas dómot épített tiszteletükre.

A késői hagyomány szerint Márk alapította Szent Péter megbízásából az aquilejai püspökséget, illetve pátriárkátust s prédikált Velence környékén is. A lagúnák melletti sikertelen működése elkeserítette. Imádkozott s visszakívánkozott régi hívei közé. Vigasztaló látomása visszaadta bizalmát. Látta a tiszteletére építendő Szent Márk-bazilikát és hallotta az Úr szavát: Pax tibi, Marce, evangelista meus! (Békesség neked, Márk, az én evangélistám).

Istenünk, ki Szent Márkot arra választottad, hogy megírja Evangéliumodat, kérünk, segíts, hogy közbenjárására, híven járjunk Krisztus nyomában!